Az idén rendhagyó módon – egy kiállítással – emlékeztünk Wass Albertre, az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alakjára.
Az olvasás folyamatában az a különleges, hogy éveket, évtizedeket, évszázadokat képes átlépni, mindig találkozik egymással az író és az olvasó. Az olvasó kiszínezi, „ filmesíti”, átalakítja, lefordítja, újraértelmezi a leírtakat. Ezt tettük mi is, amikor érzéseinket, gondolatainkat papírra álmodtuk.
A tárlaton Wass Albert regényei, novellái, meséi, versei jelennek meg, ahogyan mi, diákok látjuk.
A hagyományokhoz híven az idén is megrendeztük a városi kollégiumok részvételével „ A határon túli költők műveinek versmondó versenyét”. A diákok többek között Wass Albert, Kányádi Sándor, Reményik Sándor és Dsida Jenő gondolatait közvetítették a közönségnek. A színvonalas előadások a tartalmi mondanivalón túl különleges esztétikai élménnyel is megajándékozták az érdeklődőket, hiszen az átéléssel előadott költemények megérintették a hallgatóságot.
A legeredményesebbek idén is a mi kollégistáink voltak, akik közül a zsűri( Horváth Gáborné, az Agóra igazgatónője és Egerszegi Edit, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság ügyvezető titkára) Ádám Ágnes szavalatát emelte ki, mivel az előadásmódja színészi „ vénáról árulkodik”.
Az eredmények:. 1. helyezett: Ádám Ágnes Klebelsberg Középiskolai Kollégium
2. helyezett: Nagy Bence Klebelsberg Középiskolai Kollégium
3. helyezett: Rajnai Bátor Klebelsberg Középiskolai Kollégium
Petrákovics Fanni Zichy Mihály Iparművészeti, Ruhaipari Szakképző Iskola és Kollégium
Különdíj: Pekri Katalin Klebelsberg Középiskolai Kollégium
Gratulálunk a résztvevőknek!

Hagyományainkhoz híven a 2011 / 2012 – es tanévben is megrendezésre került a Szüreti bál. A végzős tanulók már több héttel az esemény előtt lelkiismeretesen készültek, hogy az alsóbb éves társaikat magas színvonalú műsorral lepjék meg.
További cikkeink...
- Tájékoztatás önkéntes munkavállalásról
- Tájékoztatás önkéntes munkavállalásról
- Zumba szakkör
- Mosolygó Kórház Alapítvány
- ÉlményMűhely foglalkozás
- Vetélkedő
- Egy „NAPOS” program a Deseda víztározón.
- Nagyatádi diáktalálkozó
- Ballagás 2011
- Diákhét
- Festőműhely kiállítása
- Klebelsberg Kupa
- Géniusz Tehetségnap
- Megemlékezés a kommunizmus áldozatairól
- Farsang
- Meghitt volt az ünnepünk
- Határon túli költők műveinek versmondó versenye
- Mikulásnap







